Károlyi-kastély Füzérradvány - madártávlatból a parkkal

Károlyi-Kastély Füzérradvány, Park

A füzérradványi erdők ölelte Károlyi-kastély ugyan a romantika hangulatát árasztja, pompás termeiben hamisítatlan itáliai reneszánsz fogadja az érkezőket. Kőfaragványai, márványkandallói, ajtókeretei, domborművei a 16-17. századi firenzei mesterek munkái, amelyek hajdan itáliai reneszánsz palotákat díszítettek.

A kastélyt körülvevő park is egy nagy léptékű felújításon esett át. A Károlyi-kastély és a park Borsod-Abaúj-Zemplén megye kihagyhatatlan látnivalói közé tartozik.

A kastély története

Füzérradvány a Füzéri vár uradalmának a része volt történetének nagy részében. 
1585-ben a vár birtokosa Báthory István Réthey Péternek adományozta a falut. Feltehetőleg ő építtette a kastély ősének tekinthető első kúria felépítését. 1686-ban I. Lipót király nagykárolyi báró Károlyi Lászlónak adományozta Füzér várát és uradalmát. Ezt követően közel 2 és fél évszázadon át A Károlyiak voltak a radványi kastély birtokosai. A többször át- és hozzáépített  reneszánsz és kora barokk épület együttest gróf Károlyi Ede választotta először állandó lakhelyéül. Ekkor Ybl Miklós tervei alapján a teljes kastélyt átépítették több lépésben.

1902 környékén gróf Károlyi László Albert Pio tervei szerint újjáépíttette a kastély déli lakószárnyát. Ekkor építették be a Firenzében és Párizsban vásárolt Itáliai komplett reneszánsz kandallókat, ajtókereteket, és csodálatos faragványokat. 
Gróf Károlyi István idejében 1938-ban luxus kastélyszálló kezdte meg a működését a különleges klímájú, hatalmas kastélyparkkal övezett épületegyüttesben.

Az 1949-es államosítást követően kórházat rendeztek be benne, majd később szanatórium volt falai között. Ez az időszak óriási pusztulást okozott ebben a csodálatos kastélyban. Az értékes berendezési tárgyak közül számos darabnak nyoma veszett. 

Emlékszem, hogy általános iskolás koromban többször adtunk elő rövid műsorokat az ápoltak számára.

2018 és 2021 között a Nemzeti Kastélyprogram és Nemzeti Várprogram keretében, a Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. beruházásában megtörtént a kastély komplex műemléki felújítása és turisztikai fejlesztése. A Park felújítása során néhány építmény, például a fürdőház és a medence megszüntetésre kerültek. De az eredmény így is lélegzetelállító.

Károlyi-kastély bemutatása

A mai kastély az 1800-as évek végére elkészült U alakú kastély, és az északról hozzá csatlakozó gazdasági szárnyak felújításával nyerte el a formáját. A  felújított kastély főépületében a szállodaként működött kastély fénykorát bemutató állandó kiállítás található. Különleges hangulatot ad az eredeti műtárgyak sokasága, és a „hiányzó” berendezési tárgyak szemléltetési módja. A főúri világ szállodai „nyüzsgését” archív fényképek, újságcikkek és festmények felhasználásával mutatják be a látogatóknak.

A kiállítás mellett a kastély területén 9 szálláshely is kialakításra került. Így ha ehhez támad kedvetek, akár itt is alhattok néhányat.

És ha egy kis izgalomra is vágytok, a kiállítás végén, a pincében található társasjáték termekben szabadulószoba is várja, hogy kipróbáljátok magatokat.

Károlyi-kastély Füzérradvány - a kastély épülete szemből

A kastélypark

A több mint 100 hektáros ősfás angolpark 1975 óta természetvédelmi terület. A bejárat közelében a patak partján néhány óriási platánfa ejti ámulatba a sétálókat. Az ország legnagyobb példányai közé tartoznak ezek a több százéves famatuzsálemek. 

A felújított sétautak patakokon átívelő hidakkal, pihenő padokkal remek szórakozást nyújtanak. A patak mellett a kastélyparkban sétálva eljutunk a patak felduzzasztásával kialakított tóhoz. A sétánkat madárcsicsergés és vidáman játszó mókusok látványa teszi felejthetetlenné.

A Károlyi-kastély különleges parkját a helyreállított kilátótorony tetejéről is megcsodálhatják az idelátogatók.

Kastélypark Füzérradvány

Megközelítés és nyitvatartás

A kastély Sátoraljaújhelytől 20 km-re található, vendégházunktól mindösszesen 6,7 kilométerre van. Akár autóval, akár gyalogosan, esetleg kerékpárral – Pálháza – Radvány  útvonalon könnyen megközelíthető.

A megújult történeti kert sétányaival – ingyenesen látogatható.

Nyitvatartása:

Téli nyitvatartás október 31-től : 8:00-18:00 között
Nyári nyitvatartás: április 1-től : 7:00 – 20:00 között

A kastély kiállítása keddtől vasárnapig tart nyitva.

Nyáron ( április 1 – október 31) : 10:00-18:00
Télen ( november 1 – március 31) 10:00-17:00

Az aktuális jegyárakról a kastély oldalán tájékozódhatsz.

Ha tetszett, oszd meg másokkal is!